B. M.: Tartsunk rövid szemlét a különböző latin nyelvi tanulmányi versenylehetőségek fölött!

B. K.-né: a tanulók latin iránti érdeklődését különösen a versenyeken való részvétel mutatja, miközben persze azt is tudjuk, hogy latintanárok rendszeresen kapnak visszajelzéseket a régi tanítványaiktól is. Kollégáink idejüket, erejüket nem kímélve készítik fel a versenyekre a tanulókat, legtöbbször nem is órakeretben. A második éve latint tanulók (mai nevén Ábel Jenő) versenyét, amelyet az Ókortudományi Társaság szervez, mintegy tíz éve már a minisztérium is támogatja anyagilag. A verseny statisztikai adatai sajnos azt mutatják, hogy míg 1996/97-ben mintegy 70 iskolából 886 tanuló vett részt az első fordulóban, majd ezek a számok 1999/2000-re 105-re, illetve 1282-re nőttek (ekkor már minores és maiores kategóriában), ugyanakkor a 2006/07-es tanévben már (mindössze 63 iskolából!) ismét csak 852-en indultak. Ez a tendencia is korábbi állításainkat igazolja a tantárgy iránti érdeklődés visszaeséséről.

A nagyobb diákok nemzetközi versenyzési lehetőségének, az olaszországi, arpinói Cicero-versenynek 1986 óta lehetünk résztvevői kezdetben 6-12 tanulóval, 1998 óta 14 tanulóval és 3 kísérőtanárral. Az eredményeinkre büszkék lehetünk: hétszer került versenyzőnk a mintegy 600 versenyző közül az 1-20. helyezett közé, ötször az első tíz közé, 1995-ben pedig magyar győztest hirdettek Arpinóban. 1996-tól minden évben 10-13. helyezés között szerepelnek a tanítványaink. Sajnos erről a szakmai sikerről keveset tud az ország.

Az országos tanulmányi versenyeket (OKTV) az Oktatási Hivatal szervezi minden tantárgyból. A latin Ábel Jenő versenyt és az arpinói válogató versenyt az ELTE Latin Tanszéke vette a kezébe. Ezeknek a versenyeknek a szervezése végeredményben nagyon jó. De nagyobb elismerést érdemelnének a diákok, meg a felkészítő tanárok.

Az 1980-as években indult latin OKTV-kről pontosabb adataink csak az 1995/96-os tanévtől vannak. Akkor 118 iskolából 890 diák jelentkezett erre a megméretésre, amely adat a nyelvek között – az angol és a német után – a negyedik helyezést jelentette. A jelentkezők száma azonban az első mért adathoz képest évről évre csökkent. Két év múlva (1997/8) már csak 727, újabb öt év múlva (2002/3) pedig százegynéhány iskolából alig több mint 600. Az idei tanév az eddigi mélypont: már csak 403 tanuló jelentkezett az OKTV-re, de az iskolák így is 114 tanulót tudtak továbbjuttatni a versenybe.

Az sem tett jót a latin OKTV-nek, hogy néhány éve a döntőbe kerülő tanulók számát minden nyelv esetében egységesítették, s egyúttal a korábbi 50 főről 30 főre csökkentették. Természetesen hiába tiltakoztunk!

G. E.: a különféle latin tantárgyi versenyeket én jól szervezettnek ítélem, különösen, ha más tantárgyi versenyekkel vetjük ezeket össze. A versenyekbe bevonják a hat- és nyolcosztályos tanulókat is. Jól felépített a versenyek rendszere is, ezen azt értem, hogy a diákok középiskolai tanulmányaik első percétől a végéig kapnak lehetőséget tudásuk bizonyítására. A szervezők precízen, pontosan, alaposan dolgoznak, lehetőségeikhez mérten szépen jutalmazzák a tanulókat. Igaza van abban a kolléganőnek, hogy azon tanárok díjazására, akik sokszor erejükön felül, ingyen segítik, okítják tanítványaikat, gyakoroltatják őket, jobban oda kellene figyelni. Nem az anyagi elismerésük, hanem az erkölcsi elismerés lenne fontosabb.

Örömmel vette az iskolám, hogy a szegedi bölcsészkaron is megjelent egy verseny, s erre ebben a tanévben meghívást kaptunk. Talán ezt a versenyt is érdemes lenne országossá tenni. Mindenesetre szerintem köszönettel tartozunk, hálásak lehetünk a szervezőknek, hogy felvállalják és a legjobb tudásuk szerint el is látják ezt a kemény, sokszor több száz gyereket megmozgató munkát.

B. M.: Ejtsünk néhány szót a tanárképzésről is! Volt-e, van-e túlképzés, van-e valamilyen érzékelhető vonzása magának a pályának? Mi újat hozhat a tanárképzésben „Bologna”? Várhatóan hol lesznek akkreditált latintanárképző-helyek?

T. L.: a bolognai rendszerhez természetesen igazodik a latintanár-képzés is. Eszerint már a hároméves BA szakaszban kell pedagógiai alapozó kurzusokat fölvenni, krediteket teljesíteni. Az MA szakaszban azután tulajdonképpen három diplomáért tanul a hallgató. A latintanári szakja mellett végeznie kell egy másik tanárszakot is, illetve abszolválnia kell egy „tanár-tanár” szakot is, ami végül följogosítja, hogy a két szaktárgyból megszerzett diplomáját tanárként hasznosítsa. Nálunk, a Pázmányon, illetve tudomásom szerint az ELTE-n is megtörtént egyébként a tanárképes latin akkreditációja, a többi helyekről viszont nincs megbízható információm.

Cz. S.: én úgy értesültem, hogy a szegedi egyetem szintén túl van az eljáráson. De ha már nálam a szó, még valamit hadd tegyek hozzá az egyetemek tanárképző-felkészítő szerepéhez! A latintanárok klasszika-filológiai felkészültségük alapjait ugyan megszerezik az egyetemen, de már ott, előre fel kellene kelteni az igényt – az eddigi gyakorlatnál sokkal erőteljesebben – a végzett tanárok rendszeres önművelésére, a nyelvtani ismeretek szinten tartására és fejlesztésére, a szakirodalom figyelemmel kísérésére.

G. E.: az én korábbi ismereteim arról szóltak, hogy Pécs is rendben van. Újabban azonban olyan információk jutottak el hozzám, hogy mégsem történt meg az ottani akkreditálás. 

B. M.: Mi a helyzet a tanártovábbképzéssel? Mi volt a helyzet a közelmúltig, hogy változott esz, van-e most „országos gazdája” a latintanításnak és azon belül a továbbképzésnek?

B. K.-né: a tanártovábbképzést a kilencvenes évek elejétől, éveken át az Országos Közoktatási Szolgáltató Iroda szervezte. Három napos akkreditált továbbképzések voltak ezek, amelyeken igen nagy számban vettek részt az ország minden tájáról érkező kollégák. A latintanítás romló körülményei ellenére, az évenkénti országos szakmai továbbképzés iránt folyamatosan igen nagy volt az érdeklődés, amíg az OKSZI szakértőjeként lehetőségem volt a megszervezésére. Még azok a latintanárok is eljöttek a továbbképzésre, akiknek az iskolájukban nem volt lehetőségük latintanításra. A továbbképzésen kitöltött kérdőívek is azt bizonyították, hogy kollégáink igénylik, fontosnak tartják a továbbképzést, mindig elismerően szóltak a programról, melyet, lehetőleg az ő kéréseik szerint állítottunk össze. Elismerésre méltó módon, sokan a részvétel költségeit maguk fedezték az iskola helyett.

A minisztériumi átszervezések után az OKSZI-utód Oktatási Hivatal feladatköréből ez a tevékenység kikerült, a továbbképzéseket a pilisborosjenői minisztériumi háttérintézmény vette át. Ott azonban csak érettségi vizsgáztatásra felkészítő tanfolyamokat indítottak. Ezzel az egész országra kiterjedő, akkreditált (kredit pontot adó) továbbképzés latinból megszűnt. Akkor én próbálkoztam a két közeli egyetemen, de mind az ELTE, mind pedig a PPKE túl sok pénzt szedett volna be a kollégáktól, de még így sem maradt volna pénz az előadók honoráriumára. Pedig egy háromnapos, akkreditált továbbképzésen valami szakmai többletet is nyújtani kell, nem lehet az időt pusztán beszélgetéssel eltölteni. Ezért kértem én a kollégákat az utolsó alkalomkor, amikor összejöhettünk, hogy ha valaki tud valamilyen megoldási lehetőséget a folytatásra, az szóljon. Így és ekkor lépett be a továbbképzésbe a református egyház, Czeglédi kolléga szakmai vezetésével. Ők vállalkoztak rá, hogy pótolják a kieső állami továbbképzést. Nagy szeretettel és hozzáértéssel, áldozatokkal látják vendégül a latinosokat, minden évben egy szombati napon. Nagyon örültünk a lehetőségnek, köszönet érte. Úgy gondolom azonban, mégis csak szükség lenne akkreditált, több napos, államilag támogatott továbbképzésre.

Cz. S.: mindenképpen többet kellene tenni azért, – s ebben saját magamnak is még többet kellene talán vállalnom – hogy erősödjön a kollégák összetartozás-érzése. Ez ügyben például még jobban ki kellene használni az. internetes lehetőségeket az információk gyors terjesztésére, továbbképzések és más együttlétek szervezésére.

G. E.: vidéki tanárként nagyon nehéz eljutni e továbbképzésekre. Hétköznapokon szinte lehetetlen – tanítás, helyettesítés –, hétvégén nagyon fárasztó. Talán a többnapos, akkreditált képzés lenne hasznos, annál is inkább, mivel a kollégáknak hét évente 120 órás továbbképzésen kell részt venniük. A baj azonban a híreink szerint az, hogy a központi költségvetésből egyre kisebb összeget fognak e célra fordítani. Ki fogja akkor az előadókat fizetni? Miből és hogyan fognak akkor a kollégák Budapestre vagy Hódmezővásárhelyre eljutni? Pedig továbbképzésekre szükség van azért, hogy a tanárok megismerkedhessenek az új kutatási kérdésekkel, területekkel, a módszertan legújabb problémafelvetéseivel. Nekem nagyon hiányoztak volna ezek a lehetőségek, ha nem vettem volna részt Budapesten az ELTE PhD képzésén.

B. M.: Mi lehet az ideális missziója a magyar közoktatásban a 21. század elején a latintanításnak?

G. E.: úgy gondolom, hogy ugyanaz lehet a XXI. században a latin tanítás küldetéstudata, mint a XX. században, ha nem, akkor tényleg nagy baj van. El kellene fogadtatni, hogy ez egy sokoldalú, a képességeket és készségeket sokrétűen fejlesztő tárgy. S nem szabad arról sem megfeledkezni, hogy erkölcsi-esztétikai kérdésekben is fogódzót jelenthet e nyelv. Ehhez a meggyőzéshez kellenének olyan tanárok, akadémikusok, hivatalokban dolgozó szakemberek, akik erről meggyőzik a sokszor csak pillanatnyi érdekeket szem előtt tartó, anyagi előmenetelre koncentráló társadalmunkat. Össze kellene tehát fognia ebben a szakmának, s megtalálni a latin tanítás helyét ebben a racionális világban.

B. K.-né: az európai latintanítás helyzetét értékelő és a teendőket összegző trevisói nemzetközi konferencia üzenete számunkra az lehet, hogy a nyugat-európai országokban (az EU alapokmányban is!) újra a figyelem központjába került a latin nyelv oktatása. Így pl. Belgiumban felállították a Klasszikus Kultúra Minisztériumát, Párizsban egy Európai Kulturális Egyetemet fognak felállítani, amelyben nagy szerepet kap a latin, mint a kultúrát hordozó nyelv. Minden adottságunk megvan ma még ahhoz, hogy a latin nyelv oktatásának európai törekvéseihez csatlakozhassunk. Az EU csatlakozás évében szerettük volna kezdeményezni, hogy Magyarország nyilvánítsa ki az ezeréves európai kultúrához való tartozását azzal is, hogy belépésének évében egy napot a máig élő görög-latin kultúra és nyelv ünnepnapjává nyilvánít. Ennek az ötletnek a megvalósítása máig várat magára, pedig ezt az ünnepnapot sokféleképpen értékessé és érdekessé lehetne tenni a társadalom minden korosztálya és rétege számára.

A görög-latin kultúra, nyelv minden tudományt megalapoz, magába foglal: a filozófiát, matematikát, jogot, irodalmat, történelmet, etikát, biológiát és a többit. Saját irodalmunkat, történelmünket sem ismerhetjük meg alaposabban, és nem érthetjük meg nagy gondolkodóinkat, klasszikus művészeinket sem, a latin ismerete nélkül. Átfogó művelődéstörténetet egyetlen tantárgy sem képes közvetíteni, csak a latin.

Transzfer hatása a nyelvek tanulására közismert. Mind az idegen nyelvek, mind pedig a magyar nyelvtan tanítása sokkal eredményesebb, hatékonyabb lehet az alapozó latinnal a háttérben, ez utóbbi konkrét, személyes tapasztalatom.

Rendkívül nagy hatással van a gyermeki személyiség fejlődésére, nemes emberi tartásra, helyes etikai magatartásra nevel. Elismert tudós, művelt gondolkodó, eredményes értelmiségi, okos polgár latin nyelv nélkül nem válhat senkiből.

Cz. S.: A nyugati világ a hagyományokhoz való kötődés és az azoktól való elszakadás sajátos kötélhúzásában él. Több helyen, mint például Spanyolországban is, megfigyelhető a latintanítás visszaszorulására, majd ismét előtérbe kerülésére.

T. L.: a kérdés megválaszolásához valóban érdemes körülnézni a határainkon túl is. Bölcs dolog lenne legalább egy pillantást vetni a latin nyelv európai uniós fölértékelődésére, vagy akár a német nyelvterületen érvényesülő tartós elismerésére. Németországban ugyanis a humán irányultságú középfokú oktatásban kötelező tantárgy a latin nyelv.

B. M.: Írjuk le néhány mondatban – különös tekintettel az imént megfogalmazott küldetésképre – az általunk reálisan várt-jósolt jövőképet!

G. E.: én csakis reálisan tudok gondolkodni, nem érdekelnek az ideák. Az általam ideálisnak tartott – és fent kifejtett – dolgokat meg is lehetne valósítani, csak széles összefogásra, a latin tanítás fontosságát elfogadó szakemberekre van szükség minden szinten. Ha ez az összefogás nem történik meg, akkor szerintem nem fog e tárgy missziós szerepet betölteni, a diákok közül egyre kevesebben fogják választani. S én még egy dologban hiszek, ti. ha még egyszer eltűnik az iskolák egy jelentős részéből a latin tanítás, akkor nem fogjuk tudni újraindítani, s így a rendszerváltás óta eltelt kb. 20 év munkája kárba vész. Mindenesete kíváncsi vagyok, hogy ez eljut-e az érdekeltekhez, hogy ők is így gondolkoznak-e? Ha nem, akkor a latin ismét „megtűrt” tárgy lesz az iskolák nagy részében, délután, hetedik, „nulladik” órákban, szakköri keretekben fogjuk tanítani még az elit iskolákban is. Tanárok fognak lehetetlen helyzetbe jutni, állás nélkül maradnak, vagy csak a másik szakjukat – amennyiben van nekik – fogják tanítani. De az igazi vesztesek a gyerekek lesznek, akik nem ismerhetik meg az európai kultúra, műveltség alapjait. S ezáltal – noha nem is fogják tudni – szegényebbeké válnak.

B. K.-né: világosan kirajzolódik, hogy az elit iskolák, az egyházi iskolák meg fogják tartani a latin pozícióját. A többi iskolában 3. idegen nyelvként fogják megtartani, ha az igazgató megfelelően értékeli a kolléga munkáját. Az egyetemeken, remélhetőleg, nagyobb hangsúlyt kap a bölcsészeknél, orvosin, jogászoknál. A latintanítás jövője egyébként a tanult emberfőktől függ: ha lesznek olyan bölcs szülők, értelmes igazgatók, akik ismerik a latin nyelv értékeit, hatását, akkor lesz jövője. Ha az egyetemek is, mint korábban, igénylik a latint, akkor az visszahat a középiskolai oktatásra is. De a tanügyirányításnak ebben megkerülhetetlen lesz a felelőssége a jövőben is.

Azt mindenesetre egyértelműen kijelenthetem, hogy a magam részéről semmiképpen nem fogadom el a latint háttérbe szorító törekvéseket sem. Véleményem szerint a hat osztályos gimnáziumokban kezdetektől, a négy osztályosokban pedig végig kellene latint tanítani – méghozzá legkevesebb heti három órában.

Cz. S.: sajnos valóban visszaszorulóban a latin, de én bízom abban, hogy körülbelül két-három év múlva meg lehet állítani a folyamatot. Nagy kérdés, addigra hány helyen szenved súlyos károsodást a latintanítás azzal, hogy a latinszakos kolléga nyugdíjba megy, és a helyére nem latinszakos kerül. Sok múlik azon, sikerül-e emelni a latin presztízsét a szülők és a pedagógusok között, illetve a pedagógus szakma „elitjében”, akik a szakfolyóiratokon keresztül próbálják irányítani a közvéleményt.

B. M.: Bizonyára sok szép és bölcs latin mondást, – proverbiumot és sententiát – volt alkalmuk pályájuk során megtanítani a diákoknak. Ha most egyet kellene választaniuk közülük – akár mottójaként ennek a beszélgetésnek –, melyik lenne az?

G. E.: Hominis mens discendo alitur et cogitando, azaz „Tanulás és gondolkodás fejleszti az emberi elmét.” Azért választottam ezt a sententiát, mert – miként az a válaszaimból is kitűnik – hiszek abban, hogy meg kell tanítani a gyerekeket gondolkodni és tanulni. Hiszek abban is, hogy ezek elsajátítása által gyarapodik, csiszolódik az elménk, s ebben van óriási szerepe a latin tanításnak.   

B. K.-né: ha nagyon szomorú vagyok, Aeneas szavaira gondolok: Durate, et vosmet rebus servate secundis! Ez az idézet Vergilius Aeneisének első könyvéből a 208. sor, és magyarul azt jelenti, hogy „Bírjátok ki, az életetek még kell a jövőnek!” A mondatom elsősorban a kollégáimnak szól.

Cz. S.: az én idézetem szintén Vergilius Aeneiséből való, a hatodik ének 95. sora mintha hozzám szólna: Tu ne cede malis, sed contra audentior ito! Magyarul: „Te ne hátrálj a bajok elől, hanem szállj szembe velük merészebben!”

T. L.: A kollégák idézetei után nekem, sajnos, kevésbé optimista idézet jut eszembe. Szent Jeromos írja egyik levelében: Orbis Romanus ruit et tamen cervix nostra erecta non flectitur. Magyarul körülbelül ez a jelentése: „A Római Birodalom megdőlt, de a mi büszkén felemelt fejünk mégsem hajlik.” Ha körbetekintünk, valami hasonlót láthatunk magunk körül: világunk, kultúránk hihetetlen gyors átalakulását, hagyományos értékrendek összeroppanását, s ebben a helyzetben sokszor alig tehetünk mást, mint megpróbáljuk mindezt emelt fővel végignézni.

B. M.: Köszönöm ezt a tartalmas beszélgetést, amelyet legföljebb abbahagyhatunk most, de nem tekinthetünk befejezettnek. Ezt azért is mondom, mert a szóba került kérdések egy részét, mint például a kétszintű érettségi, vagy az új rendszerű tanárképzés által fölvetett problémákat sem tudtuk a szükséges alapossággal megvitatni. De mondom azért is, mert bizonyos témákra még érintőlegesen sem volt alkalmunk (időnk és helyünk) kitérni. Gondolok itt például – a fölsorolást a teljesség igénye nélkül vállalva – a latin nyelvvizsgát érintő gondokra, a tanárok (hiányzó) szakmai szerveződésére, azután a latintanítás aktuális kérdéseinek publicitást adó közösségi portálok, blogok megszervezésére, indítására.

Valamit itt és most mindenesetre elkezdtünk, amit talán érdemes lesz még folytatni majd. A magunk részéről annyit már most föl tudunk ajánlani az ügy érdekében, hogy az elektronikus Könyv és Nevelés „hasábjain” időnként visszatérünk a latintanítás aktuális állapotára, akár újabb beszélgetés keretében, akár egyéb műfajú írásokban, akár a tárgyban érintett más szereplők véleményének teret adva.

Zárógondolatként hadd csatlakozzam magam is a kerekasztal körül helyet foglalt partnereim latin bölcsességeihez, egy, a beszélgetés hangulatához és a többiek „üzenetéhez” illő idézettel, a Magyar Tudományos Akadémia 1831-ben választott jelmondatával, amelyet – ha jól tudom – egy angol humanista poéta írta le először. Post nubila Phoebus, azaz –  gróf Széchenyi István után szabadon, magyarul: „Borura derű”.

Vagyis: Kell a latin!

A LATINTANÍTÁS TÖRTÉNETÉVEL ÉS MÓDSZERTANÁVAL FOGLALKOZÓ FONTOSABB IRODALOM

Ágoston Julián: Latintanítás az új tanterv és utasítás alapján grammatikai fokon. = Magyar Középiskola, 1940. 10. sz. 161-165. p.

Balassa Brunó: A latintanítás története. Bp. 1930. 331. p.

Borzsák István: A latin nyelv szelleme. Bp. 1942. 96 p.

Borzsák István: Kell-e a latin? Bp. 1990. 299 p.

Geréb József: Klasszikus világ és modern műveltség. Bp. 1912.

Jirka Alajos: A latin és a fiúközépiskola. Partheon. A klasszikus műveltség barátai egyesületének közleményei. 8. Bp. 1934

Kallós Ede: Csökevényes elemek latin nyelvtanításunkban. =Magyar Középiskola, 1936. 4. sz. 103-1o7. p.

Korpás Ferenc: Miért tanul a gimnazista latin nyelvet? Bp. 1936. 24p.

Kováts Gyula: Ciceró új szerepe a magyarországi latintanításban. = Magyar Paedagogia, 1942. 1-3. sz. 40-55. p.

Kőrösi Henrik: A klasszikusok tanulmányozása. =Néptanítók Lapja, 1925. 25-26.,sz. 3-4. p.

Magyar László: Játszva latinul. Bp. 1941. 110 p.

Marót Károly: A latin és az egyetemi tanulmányok. = Partheon. A klasszikus műveltség barátai egyesületének közleményei. 8. Bp. 1934.

Mayer József: A reáliskola egykor és most. A latin nyelv tanításának célja a reáliskolában. Bp. 1887. 17 p.

Nagy József: A gimnáziumi latintanítás vezérelvei. Bp. 1936. 23 p.

Petrovich Ferenc: A latin nyelv múlt és jelen állapota hazánkban. = Országos Középiskolai Tanáregyesületi Közlöny, 1868.

Prónai Lajos: Latin olvasmánytárgyalás. = Magyar Középiskola,, 1937. 9. sz. 267-274. p.

Rados Tamás: A tiszta latin stílus kérdése gimnáziumi oktatásunkban. Bp. 1941. 105-106.p.

Révay József: Megtanulok latinul. Bp. 1943. 324. p.

Reisz György: Új célok, ú eszközök. (A latin nyelvtanítás korszerűsítése.) = Magyar Középiskola, 1941. 5. sz. 66-71. p.

Ritoók Zsigmond: A középiskolai latintanítás helyzete Magyarországon 1945 és 1995 között. = Valóság, 2000. 7. sz. 46-60. p.

Tóth Béla: A nyelvek (elsősorban a latin) tanítása a kollégiumban az Entwurf bevezetéséig. = A debreceni református kollégium értesítője 1886/87-1897/89. Debrecen, l989.

Tóth Pál: Anyagvizsgálat a latin nyelvből. = Nevelésügyi Szemle,, 1942. 174-182., 217-222. p.

Vajda László: Gondolatok a latin irodalom tanításáról. = Nevelésügyi Szemle, 1938. 431-444. p.

Waldapfel János: A latin nyelv ügye. = Közműveltség és nevelés. Bp. 1938. 186-189. p.

Szólj hozzá te is!

Név:
E-mail cím:
	Amennyiben megadod az email-címedet, az elérhető lesz az oldalon a hozzászólásodnál.
Hozzászólás:
Azért, hogy ellenőrízhessük a hozzászólások valódiságát, kérjük írd be az alábbi képen látható szót. Ha nem tudod elolvasni, a frissítés ikonra kattintva kérhetsz másik képet. Írd be a fenti szót:

Súgó Még nincs hozzászólás.