Fedezzük fel a görögországi Helikón-hegységben a Múzsák völgyét, és igyunk a híres Hippokrénéből, melyet a mítosz szerint Pégaszosz (Pegasus), a költészet szimbólumává vált szárnyas ló fakasztott patájával! - ajánlja Barna Béla turisztikai újságíró. A cikk szövegét és képanyagát a  Nyírséghír2012. szeptember 19-i online számából (szerkesztve és kihagyásokkal) vettük át.

Mindenféle okos leírás szerint általában a hegyekben, a kristálytiszta források és szépvizű folyók vidékén, a természet ihlető közelségében laknak a Múzsák. Hol máshol? Több görög hegységhez is kötik a különböző források a Múzsákat, abban azonban szinte mindegyik egyetért, hogy lakhelyük a Helikón (Ἑλικών) hegységben van (ezért is vicces, hogy a magyar Wikipédia még 2012-ben sem szentelt neki egy szócikket).

A festői mészkőhegység gyönyörű bércei között az egyik legkellemesebb kirándulóhely a Múzsák völgye. Itt ihatunk a híres Hippokrénéből is, melyet a mítosz szerint Pégaszosz (Pegasus) a költészet szimbólumává vált szárnyas ló fakasztott patájával.

A Helikón-hegység (újgörögül Elikó vagy Elikón Óros) a Korinthoszi-öböl (Korinthiakos Kolpos) legbelső nyúlványától északra húzódik. A Helikón tulajdonképpen a Balkán-félsziget közepén végighúzódó Pindosz hegyláncolatához tartozik, azon belül is a Keleti-Pindoszhoz (ide tartozik a Helikonnal szomszédos Parnasszosz-hegység is). A hegység leggyakoribb kőzete a krétakori mészkő, amely a földtörténet középkorának végén keletkezett, s a Földközi-tenger ősének, a Thetisznek jellegzetes üledéke. A Helikon legmagasabb csúcsa az öbölhöz közeli vonulaton az 1748 méter magasságú Paliovouna. A közelében emelkedik az 1561 m magas Tsiveri, illetve Elikonas falutól délre az 1549 méter magas Megali Loútsa. Északon a Helikon a Distomo és Livadia városa közötti műúttal határolható le, ennek a résznek a legmagasabb pontja az 1487 m magas Koliedes. A Helikon mai közigazgatás szerint Viótia megyében van, ez az ókori Boiótia. Boiótia szinte minden jelentősebb hegyéhez és folyójához híres mondák tapadnak, a Helikon földrajzi név is örök szimbólummá vált: ez a görög mitológiában Apollón és a Múzsák lakhelye.

A  Helikon-hegy az ókoriak hite szerint a Múzsák lakhelye volt, gyönyörűszép völgyüket azonban ma már nem könnyű megtalálni. Théba (a mai Thiva) városát a 3-as számú főúton nyugat felé elhagyva mintegy 4 kilométerre a várostól, balra nyílik az út Theszpie (Thespiés) felé, melyen újabb 14 kilométert kell megtenni. A mai falu közelében feküdt Theszpiai, az ókori polisz, amely híres volt a szerelem istenének szentélyéről: itt állott a Praxitelész egyik főművének tartott Erósz-szobor.  Theszpiéből még 4 kilométer Askraía (Ασκραία) falu, ismertebb, klasszikus nevén Aszkra. A ma egyszerű balkáni falu képét mutató Aszkrában nem sok jel utal arra, hogy ebben a faluban született és élt a görögség egyik legnagyobb költője, Hésziodosz (Kr.e. VIII. század második fele – VII. sz. első fele).

Hésziodosz az első megragadható költői egyéniség a görög irodalomtörténetben. Kevesen tudják, hogy Hésziodosz használta először a hellén népnevet is, s e népnévvel együtt terjedt el a Hellasz földrajzi név. Hésziodosz két fő műve a Munkák és napok című könyv, illetve a Theogonia – „az istenek születése” – című költeménye. Ez utóbbi a görög mitológia első rendszerezésének tekinthető, melyben Hésziodosz beszámol arról, hogyan avatták őt költővé a Múzsák: birkáit legeltetve jutott fel a Helikón hegyére, és ott – az ibolyaszínű forrás körül, a természet gazdag virágzása közepette – találkozott a táncoló istennőkkel, akik szolgálatukba hívták őt, hogy adja tovább az embereknek, amit tőlük ellesett.

De hol énekeltek neki, s kik is azok a Múzsák?  Nos, Aszkrából egy barna színű, görög és angol nyelvű tábla („Valley of the Muses”) mutatja az irányt a Múzsák völgye felé, nyugati irányba. Az aszfalt nélküli, jó minőségű földút eleinte gyönyörű olajfaligetek között vezet, és hamarosan kitárul előttünk az idilli völgy, két oldalán gyönyörű mészkőszirtekkel, és látszik előttünk a Motsára hegy 1526 méter magas csúcsa is. Ahogy az út eléri a völgyfőt, ott egy tábla jelzi, hogy igen, itt vagyunk a Múzsák völgyében. A XIX. század második felében régészek itt feltárták a múzsák templomának maradványait, amelynek szomszédságában kis, i.e. III. századi színház volt a minden negyedik évben megtartott Muszeia, azaz a múzsák tiszteletére rendezett zenei, lírai és drámai játékok színhelye.  A Múzsák (görögül Μουσαι - Mousai) tehát itt laktak a Helikón-hegység ezen szépséges völgyében: ők voltak a görög mitológiában a költészet, a zene, a tánc és a tudományok istennői, az emlékezés és az improvizáció ihletői.

Pauszaniasz Periégétész ókori görög földrajztudós szerint a Múzsáknak két generációja volt: az első Uranosz és Gaia gyermekei, a második generáció pedig Zeusz főisten és Mnémoszüné, az emlékezés istennőjének lányai. Kilencen voltak, és a művészetek pártfogóiként alkotásra ihlették az írókat, költőket. Mindegyiküknek meghatározott feladata volt: Erato a szerelmi és erotikus költészet pártfogója és megtestesítője, Euterpé alakjához a lírai költészet műfaja és a zene kapcsolódik, jelképe a fuvola. Kalliopé, a szépszavú az epikus költészet múzsája. Kleio a történetírás és a heroikus költészet megtestesítője. Melpomené a tragédia, a dráma és a gyászének múzsája, Polihümnia pedig a vallási, himnikus és elégiaköltészet múzsája. Terpszikhoré, a „táncos kedvű” a lantművészet és tánc, Thaleia a komédia, a színház és a pásztorének, Uraneia pedig a csillagászat múzsája. (Csak egy apró zárójeles megjegyzés érdekességképpen, hogy Platón állítólag a leszboszi költőnőt, Szapphót nevezte a „tizedik múzsának”).

A Múzsák völgyének völgyfőjétől azonban mindenképp folytassuk tovább kirándulásunkat: felszerpentinezve az úton hamarosan egy nagyon szépen kialakított pihenőhelyet érhetünk el, hatalmas árnyas fák között: ez a hely 7 kilométerre fekszik Aszkrától. Innen már csak pár száz méter túránk végpontja, az 1360 méter magasságban lévő Hippokréné, azaz a Ló-forrás. Ezt, a csak görög nyelvű táblával megjelölt forrást a mítosz szerint Pégaszosz (Pegasus) a költészet szimbólumává vált szárnyas ló fakasztott patájával. Az isteni származású paripa csak a források tiszta vizét szerette, s ahol nem talált ilyet, kemény patáját vágta a sziklába, s menten víz fakadt a lába nyomán. Így keletkezett hát a legenda szerint ez az egyébként kellemes karsztforrás a Helikon ormán; ebben fürödtek a Múzsák, és ebből isznak a Múzsák kedveltjei, és ihletet merítenek belőle.

Turisztikai újságíróként én is kortyoltam vizéből, lám meg is írtam ezt a túrabeszámolót. Hésziodosz persze pásztorként, s később költőként is minden nap ihatott ebből, valószínűleg azért sikerült olyan jól megverselnie már 2700 évvel ezelőtt (!) a Helikon hegységet, A múzsákhoz intézett költeményében: „Kezdjük a dalt immár Helikón múzsái nevével!/ Ők lakják e hegyet, Helikón magas isteni ormát…” (Trencsényi Waldapfel Imre fordítása). Azt gondolná az ember, hogy egy ilyen fontos helyre irodalmárok ezrei zarándokolnak el, felkeresni a Helikon-hegységben a Múzsák völgyét, de nem. A tömegturizmusra beállt helyektől elég egyetlen lépést tenni oldalra (vagy egy kilométerrel eltávolodni a zsúfolt strandoktól vagy régészeti lelőhelyektől), és máris egy teljesen más világban találjuk magunkat – több mint félnapos helikóni túránk során egyetlenegy emberrel, kirándulóval sem találkoztunk. De lehet hogy így volt ez jó, s csak így találkozhattunk a Múzsákkal, s így úgy érezhettük, hogy felfedezünk egy szépséges görögországi mészkőhegységet, a Helikónt.

Hogy azonban a felfedezés teljes legyen, a Múzsák völgyén kívül a hegység másik, déli oldalán is meg kell látogatnunk egy helyet, Osziosz Lukasz kolostorát.... (Görögország második legszebb bizánci emlékét - Latomus)

A képes cikk forrása:

http://www.nyirseghir.hu/vadon/vilagjaro/a_helikon_es_a_muzsak_volgye_hellaszban/19638