Laus Italiae

(Vergilius, Georgica 2, 136-176.)

Sed neque Medorum silvae, ditissima terra,
nec pulcher Ganges atque auro turbidus Hermus
laudibus Italiae certent, non Bactra neque Indi
totaque turiferis Panchaia pinguis harenis.

Haec loca non tauri spirantes naribus ignem                  140
invertere satis immanis dentibus hydri,
nec galeis densisque virum seges horruit hastis;
sed gravidae fruges et Bacchi Massicus umor
implevere; tenent oleae armentaque laeta.
Hinc bellator equus campo sese arduus infert,               145
hinc albi, Clitumne, greges et maxima taurus
victima, saepe tuo perfusi flumine sacro,
Romanos ad templa deum duxere triumphos.
Hic ver adsiduum atque alienis mensibus aestas:
bis gravidae pecudes, bis pomis utilis arbos.                   150
At rabidae tigres absunt et saeva leonum
semina, nec miseros fallunt aconita legentis,
nec rapit immensos orbis per humum neque tanto
squameus in spiram tractu se colligit anguis.

Adde tot egregias urbes operumque laborem,                 155
tot congesta manu praeruptis oppida saxis
fluminaque antiquos subter labentia muros.
An mare quod supra memorem, quodque adluit infra?
Anne lacus tantos? Te, Lari maxime, teque,
fluctibus et fremitu adsurgens Benace marino?               160
An memorem portus Lucrinoque addita claustra
atque indignatum magnis stridoribus aequor,
Iulia qua ponto longe sonat unda refuso
Tyrrhenusque fretis immittitur aestus Avernis?
Haec eadem argenti rivos aerisque metalla                       165
ostendit venis atque auro plurima fluxit.

Haec genus acre virum, Marsos pubemque Sabellam
adsuetumque malo Ligurem Volscosque verutos
extulit, haec Decios Marios magnosque Camillos,
Scipiadas duros bello et te, maxime Caesar,                      170
qui nunc extremis Asiae iam victor in oris
imbellem avertis Romanis arcibus Indum.

Salve, magna parens frugum, Saturnia tellus,
magna virum: tibi res antiquae laudis et artem
ingredior sanctos ausus recludere fontis,                           175
Ascraeumque cano Romana per oppida carmen.

http://www.thelatinlibrary.com/vergil/geo2.shtml

Itália dicsérete

(Vergilius, Georgica 2, 136-176)

Ám sem a méd erdők, ama gazdag táj, sem a Ganges,
sem Hermus ragyogó aranyával nincsen olyan szép,
mint amilyen te, Itália! S India, Bactria sincsen,
sem Panchaia tömjént termő dús mezejével.

Nem lángot lehelő bika törte fel ezt a vidéket,
nem sárkány foga hullt magként a barázda ölébe.
s nem sisakos-lándzsás hadnép sarjadt ki belőle:
búzakalász nő, és Bacchus kampán bora érik.
Itt az olajfa virít, legelészik a csorda a réten,
és a mezőn tüzesen vágtatnak a vad hadi mének.
Innen a szép juhokat s a bikát diadalmenet élén
hajtja a győztes Róma, hogy áldozatul bemutassa,
a Clitumnus habjaiban tisztára fürösztve.
Itt a tavasz meg a termő nyár örökös, sose múló,
kétszer is ellik a nyáj, a fa kétszer hozza gyümölcsét,
nincs vad oroszlán s nincs vérengző tigris e tájon,
gyilkos nedvü bogyó nem mérgez gyűjtögetőket,
s nem csúsznak sziszegő fejüket felemelve a porban,
nem tekerednek a fű közt nagy karikába a kígyók.

S mennyi a város! Mind szorgalmas munka emelte,
Nézd csak a házakat ott a magasban a sziklatetőkön,
s íme: az ősi falak lábát a folyók vize mossa,
s kétfelül őrzi a sósvizü tenger Itália partját.
S mondjam-e, mennyi a tó? A hatalmas Larius és a
Benacus: habzik, tajtékzik, akárcsak a tenger!
Mondjam a sok kikötőt tán? A lucrinusi gátat?
Hallani, hogy lázong, hogy zúg a tarajló hullám
ott, ahol a Julius vize visszaszorítja a tengert,
ott, hol a tyrrheni ár az Avernus-tóba beomlik.
Bőven hordja e föld áldott méhében az ércet,
gazdag ezüst-ereket rejt, terhes sárga arannyal.

S itt sarjadt a kemény faj: a marsusok és a sabellek,
dárdás volscusok és ligurok, kik a bajban erősek.
Itt született Decius, Marius s a Camillusok és a
harcban hős Scipiók s Caesar, a hatalmas, a győztes!
Ázsia távoli tájain áll most és diadallal
harcol az indekkel, hogy védje a római földet.

Üdvözlégy, saturnusi föld! Termékeny a méhed!
Bő termés és férfiak anyja te! Szentvizü forrást
tárok fel, régtől művelt, tisztes nevü tárgyról
szólok, s ascrai dalt éneklek a római népnek.

(Lator László fordítása)

http://gepeskonyv.btk.elte.hu/adatok/Okor-kelet/Okori.es.keleti.irodalmak/index.asp_id=563.html

Itália dicsérete

(Vergilius, Georgica 2, 136-176)

Ám sem az erdőkben gazdag méd föld, sem a pompás
Gangés és az aranyhomokos Hermus se ragyog túl
Híreden, Ítaliánk! Szebb vagy, mint India, Bactra,
Szebb Pancháia dús, tömjén-termő fövenyénél.

Orrlikain lángot fúvó bika nem hasogatta
Itt a rögöt, zord sárkányfog-veteményt beleszántván,
Dárdakalász, sisakos hős sem borzadt ki belőle;
Csak buja búza virul, csak a bacchusi massicus önti
Tűznedüjét, és mindenhol víg nyájak, olajfák.
Harcszerető, meredek paripák itt törnek a síkra;
Szent habod itt mos, Clítumnus, hószínüre barmot
És oltári bikát, amelyet visz az isteni templom
Nagy máglyáira dísz-vonulásban a római polgár.
Innen örök tavasz int, nyár zsendül a többi havakban,
Kétszer vemhes a juh, kétszer virul ágon a termés.
Erre nem él ádáz tigris, vérszomjas oroszlán,
Csalni se csalja szegény gyógyfűgyűjtőt a sisakfürt,
Sőt szarupikkelyeit széles karikákban a földön
Kígyó sem gyűri s nem ráng gyűrűkbe fonódván.

Ehhez a számos erős várost (nagy munka gyümölcsét),
És ama sok, magas ormon emelt, ember-keze-rakta
Bástyafokot s a folyókat vedd, lenn ős falak alján.
Vagy fölidézzem, amely fent és lent habzik, a tengert?
Mondjam a nagy tavakat? bő Láriusunkat? esetleg
Téged, a tenger Bénácust, vész - víz kavaróját?
Zengjem a réveket is? Lucrínus gátjait inkább?
Vagy hogy nagy hörgéssel mint lázad fel a sóslé,
Ott, hol a visszatörő tajték mennydörgeti messze
Július árját, és tyrrhén örvény az Avernust?
Még ugyanitt föltárja a föld sok ezüstnek is ágát,
Sőt arany-ár özönét, számos réz-ércnek erével.

Ez hona hősök erős népének: a marsus, a lándzsás
Volscus, a vész-edzette ligur s a sabellus utódok,
S büszke Camillus, sok Decius, Marius, viadalhős
Scípiadák innen keltek mind, - végre, te, Caesar,
Legjelesebb, aki római várak alól diadallal
Elvered Ázsia végén most az erélytelen indust.

Sáturnus gabona- s bajnok-nevelő televénye,
Üdv neked, óh nagy Anyánk! e becsült, ősrégi tanokról
Néked szólok, a szent kútfőt föltárva merészen,
S Ascra dalát zengvén el a városi rómaiaknak.

(Lakatos István fordítása)

http://mek.oszk.hu/06500/06540/06540.htm#41