Gorsium hazánk egyik legjelentősebb, mégis méltatlanul elhanyagolt római kori romterülete. A mai Tác település közigazgatási területén található.  Az M7-es autópályáról a Szabadbattyán, Tác, Gorsium csomópontnál délre letérve 3 km után, a temető mellett balra fordulva 1,5 km-re található Pannonia Inferior tartomány egykori közigazgatási, később vallási központja. Rövid története itt és alább következik.

A város a nevét a III. század végén megjelent Itinerarium Antonini című római útikönyv leírásából ismerjük: „Gorsium”, illetve „Gorsio sive Hercule” megfogalmazásban (sive jelentése: és, vagy). A kettős megnevezés a 260-as szarmata dúlás nyomán felépülő város régi, közhasználatú és az új, hivatalos elnevezésére utalt.

A rómaiak megjelenése előtt a terület a kelta civitas Eraviscorum-hoz tartozott. Az I. század közepén az Aldunáról idevezényelt ala Scubulorum elnevezésű légió két út keresztezésében (Sopianae-Aquincum, Sopianae-Brigetio) árokkal és palánkfallal körülvett katonai tábort épített. Az itt állomásozó mintegy 500 fős lovascsapat (ala) feladata a sárvízi átkelő védelme és a tartomány belsejének védelmében az ide befutó útvonalak mentén őrszolgálat biztosítása. A Duna-parti limes teljes kiépülése után már nem volt szükség a belső katonai biztosításra, így az akkor itt állomásozó csapatot tovább vezényelték a Birodalom más területeire.

A felszámolt castrum helyén 103-tól új város építését kezdték mg. Traianus császár Gorsiumot jelölte ki az ugyanebben az évben megszervezett Alsó-Pannónia (Pannonia Inferior) provincia tartománygyűlésének (concilium provinciae) székhelyéül. Ma még nem bizonyított, mikor kapta meg a település a városi (municipium) rangot. Tóth István ókortörténész Hadrianus 124-es pannóniai szemleútjára datálja. Az elkövetkező években kiépült település virágkorában elérte a 400 hektárt. A „szent kerületen” belül hatalmas csarnokokat emeltek a tartománygyűlés és a császárkultusz ceremóniáinak megrendezésére. Az ünnepségek fényének emeléséhez elengedhetetlen cirkuszi játékok megrendezésére 20 000 fő befogadóképességű amfiteátrum épült.

A markomann-háborúkban (167-180) a szarmaták felgyújtották a várost. Ekkor nemcsak a külső negyedek égtek porrá, de a szent kerületben is nagy pusztítást végzett a tűz. Ezt a csapást hamar kiheverte a város. Helyreállították a császárkultusz épületeit. Ekkor újult meg a tartománygyűlés csarnoka is. Ezt követően 90 évig a severusi kor virágzását élte a város. Az afrikai származású felső-pannóniai helytartóból lett császár, Septimius Severus kiváltságok sorával hálálta meg az őt trónra segítő katonaság szolgálatait. (A katonák zsoldját 1/3-ával megemelte, melyet később újabb zsoldemelések követtek. A fizetőképes kereslet ilyen mérvű növekedése ösztönzőleg hatott a teljes gazdaságra. Fitz Jenő professzor a 193-284 közötti kort a „Pannonok évszázadának” nevezte.) A császár 202-es pannóniai látogatása alkalmából, az uralkodó költségén építették újjá az istenné vált császárok templomát. A vicus (falu) vályogból épült házainak nagyobb részét is ebben az időszakban építették át tartósabb építőanyagból. 258-ban egy gyorsan levert polgárháború veszélye elől a föld alá menekítették a városi tanács pénztárát. A 3134 db dupla dénár 1725 évvel később, az ásatások során került elő.

Sokkal komolyabb volt a két évvel későbbi szarmata-roxolán-támadás. Az egész Pannóniát sújtó fosztogatás során Gorsiumot a földdel tették egyenlővé a barbárok. Az ezt követő, az egész Birodalomra kiterjedő gazdasági politikai és katonai válság mintegy három évtizedre elhúzta a helyreállítás megkezdését. (Barkóczi László elmélete szerint ebben az időben hurcolták el a Duna-parti erődítmények sürgős helyreállításához a szent kerület leomlott kőanyagát.)

A III. század utolsó éveiben ismét központi akaratból épült újjá a város. Diocletianus utasítására a szentkerület romjait elegyengették és teljesen új koncepció szerint kezdték meg az építkezést. A fallal körülvett városrész továbbra is a provincia kiemelt települése maradt. Az új város új nevet kapott, Diocletianus császár társuralkodójáról, Maximinus Herculiusról Herculiának nevezték el. Jelentősége valószínűleg ezután sem csökkent. (Fitz professzor teóriája szerint a négy részre osztott Pannónia Valéria provinciájának helytartója (praeses) Aquincumból a 290-es években áttette székhelyét Herculiába.)

Az ezt követő évszázadban a város folyamatosan épült-szépült. Helytartói rezidenciának alkalmas palotát emeltek, vele szemben testőrségi laktanya kapott helyet. A kereszténység térhódításával több ókeresztény bazilikát alapítottak.

A település hanyatlása a IV. század utolsó harmadában kezdődött. A provinciában megromlott közbiztonság a falakon kívül élőket lakóhelyük elhagyására késztette. A városon belül összezsúfolódott lakosság egyre igénytelenebb épületeket emelt. Az elhagyott házak helyén temetők létesültek. Ebben az időben a város valószínűleg püspöki székhely is volt. Valeria provincia területét a rómaiak 430-ban a hunoknak engedték át. A város ekkor már régi méretének töredékére zsugorodott.

A honfoglaló magyarok helyben lakó részben/egészében keresztény népességet találtak. A leletek szerint nem is telepedett le nagyobb magyar népesség ide. Árpád és István inkább a forgalmas utaktól néhány kilométerre északra alapították meg székvárosukat. A Gorsiumi település-együttes helyén létrejött négy-öt kisebb község területén, a temetők tanúsága szerint a XVI. századig folyamatosan laktak.

A legjelentősebb falu neve a XI. századtól Föveny volt. Szent István a birtokot a Székesfehérvári káptalannak adományozta. Ezt követően évszázadokon át innen szállították a követ a királyi és egyházi építkezésekhez. A mocsarakkal védett területen több országgyűlést is tartottak.

Föveny a török uralom idején pusztult el végleg. A XVIII., XIX. században az elhagyatott terület a Zichy-grófok uradalmához tartozott, akik szintén kőbányaként hasznosították a romokat.

Feltárása

A római település tudomásunk szerint legkorábban a II. József-féle XVIII. századi térképen szerepel. Bár Rómer Flóris 1866-ban, mint ismert lelőhelyet említette, az első ásatásokra mégis csak 1934-ben került sor Marosi Arnold vezetésével. Ezt az első régészeti feltárást, 1939-ben, majd 1954-ben újabbak követték, ekkor Radnóti Aladár irányításával. Gorsium-Herculia rendszeres feltárása azonban 1958-tól indult, Fitz Jenő vezetésével. Munkatársai Bánki Zsuzsa és Lányi Vera voltak. A műemléki helyreállításhoz terveket Papp Imre, Hajnóczi Gyula és Istvánfi Gyula készített. Az ásatások, a feltárások anyagának feldolgozása, valamint a régészeti park kiépítése, az egykori épületek helyreállítása folyamatos.

1934 és 1939 kö­zött egy há­rom­ap­szi­sos nagy épü­le­tet ta­láltak, ame­lyet kez­det­ben óke­resz­tény ba­zi­li­ká­nak ha­tá­roz­tak meg, ké­sőbb, ami­kor pe­risty­li­u­mos ud­var­ral egé­szült ki, egy nagy­bir­tok köz­pont­já­ban lé­vő vil­lá­nak vél­ték. A tel­jes egé­szé­ben be­épí­tet­len, mint­egy 200 hek­tár nagy­sá­gú te­rü­le­ten fek­vő ró­mai ko­ri te­le­pü­lés fel­tá­rá­sa az­zal a szán­dék­kal indult meg, hogy a ró­mai te­le­pü­lést, a hoz­zá tar­to­zó ipar­te­le­pek­kel, kül­ső ne­gye­dek­kel és te­me­tők­kel fel­tár­ja és be­mu­tas­sa. A fel­tá­rás ötö­dik év­ti­zed­ében Gor­si­um már a nagy Du­na vi­dé­ki ró­mai fel­tá­rá­sok egyi­ke, amely­nek kü­lön­le­ges ér­té­ke az an­tik vi­lág za­var­ta­lan meg­je­le­ní­té­sé­nek le­he­tő­sé­ge.

Az 1934-39 kö­zött vég­zett ása­tás so­rán fel­tárt épü­let 1958 után nagy mé­re­tű pa­lo­tá­nak bi­zo­nyult. A pa­lo­ta előt­ti osz­lop­csar­no­kos hom­lok­za­ta előtt kö­ve­zett ut­ca ke­rült elő, má­sik ol­da­lán lak­ta­nya jel­le­gű 70 mé­ter hosz­szú épü­let­tel: a fel­tá­rás egy IV. szá­za­di vá­ros köz­pont­já­ra ta­lált. A vá­ros­köz­pon­tot, amely­ben ed­dig két óke­resz­tény ba­zi­li­ka, két köz­für­dő, hi­va­ta­los épü­le­tek és la­kó­há­zak ke­rül­tek elő, vá­ros­fal vet­te kö­rül, a négy ol­dal kö­ze­pén egy­-egy vá­ros­ka­pu­val.
A pa­lo­ta és a ve­le szem­ben lé­vő lak­ta­nya alap­ján fel­té­te­lez­he­tő, hogy a III-IV. szá­zad for­du­ló­ján lét­re­ho­zott vá­ros az ek­kor lét­re­ho­zott Va­le­ria tar­to­mány hely­tar­tó­já­nak szék­he­lye le­he­tett. A vá­rost, az Iti­ne­ra­ri­um An­to­ni­ni című ró­mai úti­könyv mér­föld­ada­tai alap­ján Her­cu­li­á­nak ne­vez­ték el, Di­oc­le­ti­a­nus társ­csá­szá­rá­nak, Ma­xi­mi­a­nus Her­cu­li­us­nak tisz­te­le­té­re.

Az úti­könyv a te­le­pü­lés ko­ráb­bi ne­vét - Gor­si­u­mot - is meg­őriz­te. A fel­tá­rás a IV. szá­za­di vá­ros ma­rad­vá­nyai alatt két to­váb­bi épí­té­si kor­sza­kot ál­la­pí­tott meg. A Kr.u. I. szá­zad kö­ze­pé­től - ami­kor a ró­ma­i­ak a Du­nán­túl ke­le­ti fe­lét meg­hó­dí­tot­ták és Pan­no­nia pro­vin­ci­át meg­szer­vez­ték, ka­to­nai tá­bor állt e he­lyen, ame­lyet a II. szá­zad ele­jén, ami­kor már bel­ső erő­dí­tés­re nem volt szük­ség, fel­szá­mol­tak. A volt tá­bor te­rü­le­tén hoz­ta lét­re Trai­a­nus csá­szár a 106-ban lét­re­ho­zott Al­só Pan­no­nia pro­vin­cia tar­to­mány­gyű­lé­sé­nek (con­ci­li­um pro­vin­ci­ae) és a pro­vin­cia csá­szár-­kul­tu­szá­nak mint­egy 9 hek­tár mé­re­tű szent­ke­rü­le­tét. A ka­to­nai tá­bor mé­lyen fek­vő ré­te­ge­i­ből a park­ban sem­mi sem mu­tat­ha­tó be, a szent­ke­rü­let je­len­tős épít­mé­nyei azon­ban a ré­gé­sze­ti park leg­je­len­tő­sebb lát­ni­va­ló­it ad­ják. A szent­ke­rü­let köz­pont­ját nagy mé­re­tű fo­rum, az ün­ne­pi fel­vo­nu­lá­sok szá­má­ra lét­re­ho­zott 90×45 mé­ter nagy­sá­gú tér ad­ja, az is­ten­né nyil­vá­ní­tott Au­gus­tus csá­szár temp­lo­má­val, a csá­szár­kul­tusz és a tar­to­mány­gyű­lés nagy csar­no­ka­i­val. A mint­egy fe­le­rész­ben fel­tárt szent­ke­rü­let­ben ed­dig 8 temp­lom, a vá­rosi kö­ve­tek el­he­lye­zé­sé­re szol­gá­ló ven­dég­ház, ét­ke­ző­hely és az ün­nep­sé­gek­hez tar­to­zó já­té­kok szín­he­lye (egy­elő­re lé­gi­fel­vé­te­len meg­ha­tá­ro­zott) ha­tal­mas amp­hit­he­at­rum ke­rült elő. A szent­ke­rü­let a pro­vin­cia fon­to­sabb ese­mé­nye­i­nek (ál­la­mi ün­ne­pek, csá­szár­lá­to­ga­tá­sok) szín­he­lye volt. Gaz­dag mi­to­ló­gi­a­i- és ál­lat­je­le­ne­tes re­li­ef­so­ro­za­tok ma­rad­tak fenn: té­má­juk azo­nos a 147-ben és 248-ban Ró­má­ban vert érem­so­ro­za­to­ké­val: Ró­ma fenn­ál­lá­sá­nak 900. és 1000. év­for­du­ló­já­ra ké­szül­tek. A csá­szár­lá­to­ga­tá­sok kö­zül kü­lö­nö­sen Fel­ső Pan­no­nia volt hely­tar­tó­já­nak, Sep­ti­mi­us Se­ve­rus­nak 202. évi lá­to­ga­tá­sa je­len­tős, aki sa­ját költ­sé­gén ho­zat­ta hely­re a mar­co­mann há­bo­rúk­ban rész­ben le­rom­bolt Au­gus­tus-­temp­lo­mot. A szent­ke­rü­le­tet Kr. u. 260-ban a Du­na má­sik ol­da­lán la­kó szar­ma­ta ro­xo­lá­nok meg­sem­mi­sí­tet­ték.

A gorsiumi Régészeti Park egyik látnivalóját a IX. osztályos latin tankönyv I. leckéjében is (fekete-fehérben) láthatjuk. Bejegyzésem végéhez közeledve erről a (balra látható) szoborról szeretnék írni pár szót, természetesen, szakemberek leírását segítségül hívva. A klasszika-archeológusok az Aeneas menekülése Trójából vagy A (Trójából) menekülő Aeneas címen tartják számon.

Lelőhelye: Tác, Fövenypuszta (Gorsium), szőlőtelepítés alkalmával, 1903 körül. Gróf Zichy János ajándékozta a múzeumnak 1912-ben. Kora: a Kr.u. II. sz. vége - III. sz. eleje. Mérete: 65 x 12 x 34 cm Leltári száma: SzIKM 2852.

Leírása: "mészkő féldombormű, fent és baloldalt letört. A római alapításmonda elterjedt, kedvelt jelenetének helyi ábrázolása. A trójai Aeneas nem a szokásos, jobbra rohanó mozgásban, hanem homloknézetben áll, római katonai ruhában, térdén felül érő tunikája fölött izompáncélt visel, köpenyét vállán kerek csat fogja össze. A bal vállán ülő öreg atyját, Anchises bábuszerű alakját bal kezével szorítja magához. A köpenybe burkolt Anchises a házi isteneket tartalmazó ládát tartja ölében. Aeneas a jobb kezével a mellette álló Ascaniust bal csuklójánál fogva vezeti. A jelenet ábrázolása az archaikus korban elszigetelten megtalálható a Kr. e. VI. századtól, görög vázaképeken és éremképeken. Augustus korától terjed el a római művészet körében, ahol az uralkodóház isteni eredetét dicsőíti. Megjelenik Caesar érmein, Augustus forumán az ősök szobrai közt foglal helyet. Itáliában reliefszerű ábrázolások, éremképek, vésett kövek, provinciákban római harcos öltözetében jelenítik meg. Szerepel síroltáron, szarkofágon. A Krisztus utáni 147-es, 900 éves jubileumi éremképek alapító mondájának hatására a provinciákban, így a Rajna mentén. Kölnben a temetkezési kultusz szolgálatában álló szoborművek születtek. A képtípus innen került Pannoniába. Intercisában és Gorsiumban ismert ábrázolásait is síremlékek díszítményének tartották, újabban a trójai mondakörből vett jelenetek táblaképeit a gorsiumi szentélykerület egyik templomának Antoninus Pius-kori frízéről származtatják. Ennek hatására faragták a képtípus leegyszerűsített változatát valamilyen síremlék ormára. Leginkább Kr. u. 202-t követően, amikor Septimius Severus Róma, valamint a császárság alapítását, Augustus korát ünnepelte. A Severus-kori kőfaragás jellemző vonása a kezdetekig, az alapításig visszanyúló, ősi múlt idézése, a régi ábrázolások felelevenítése volt." (F. Z.)

Eredetileg egy remek könyv (125 év - 125 tárgy) digitalizált, online lapozható és csodálható változatát ágyaztam be ide, de törölnöm kellett, mert valahogy törölték a MEK-ről is. Ott volt "nyitva", ahol az Aeneas menekülése Trójából című szobor fotója és a fent idézett ismertető is olvasható. Sajnálom.

VALETE.

Bővebb tájékozódáshoz:

GORSIUM-HONLAP

GORSIUM-HERCULIA TÖRTÉNETE (ÚJ CIKK IN: ÓKORI TÖREDÉKEK)

UBI ERAT LUPA (A GORSIUMI AENEAS-SZOBORRÓL, ANGOL)

A WIKIPEDIA GORSIUM-CIKKE